Elizabethtown

(Elizabethtown)
Színes, feliratos amerikai romantikus vígjáték, 2005

Főszereplők: Orlando Bloom, Kirsten Dunst, Susan Sarandon
Rendezte: Cameron Crowe

135 perc

Paramount Pictures
UIP-Duna Film
Mozipremier: 2005. november 17.

Drew Baylort, a vezető sportcipőgyár egykori ifjú csillagát épp most rúgták ki, mert elemi hibát vétetett egy lábbeli tervezésekor, és a céget 972 millió dolláros kár érte a fiaskó miatt. És ha ez nem elég, még rosszabbra fordul a helyzet: Drew telefonhívást kap, melyben közlik vele, hogy az édesapja elhunyt, így gépre kell ülnie, hogy elmenjen Kentuckyba, Elizabethtownba apja földi maradványaiért. A gépen Drew összeismerkedik Claire-rel, a fékezhetetlenül optimista légi kísérővel, aki megváltoztatja az életét. Kentuckyban pedig Drew lassan átlátja saját családi gyökereit, és azt, hogy apja milyen nagyszabású életet élt. Ezután Claire segítségével megpróbálja felfedezni a saját sorsában rejlő lehetőségeket…

INFÓ

„Hogyan lehet elbúcsúzni valakitől, akit még alig üdvözöltél?” - veti fel a kérdést Cameron Crowe író-rendező új filmjében.
Crowe saját élményeire alapozott filmje elkészítésénél - az érzelmekre, amelyeket édesapja váratlan halála után élt át. Az Elizabethtown főszereplője egy csendes, oregoni cipőtervező, aki édesapját és saját családi gyökereit csak apja halála után ismeri meg. Útján elkíséri egy fáradhatatlanul optimista nő és saját családtagjai, akik a maguk egyéni módján mindannyian segítik abban, hogy megtanulja, hogyan lehet igazán élni.
Crowe olyan típusú filmet szeretett volna készíteni, amelyet az édesapja a legjobban szeretett: egyszerre érzelmes és humoros. „A filmek, amelyeken sírni és nevetni is lehet… azok voltak a kedvencei - mondja Crowe. - Ő és az édesanyám még nevet is adtak ennek a különleges ötvözetnek; úgy hívták, hogy „Kenyér és csokoládé”. Egy külföldi filmről nevezték el, amelybe beleszerettek. Később rendezőként nekem is ez lett az egyik kedvenc összeállításom - egy film, amely valószerű szereplőkkel ismertet meg, akik befogadnak az életükbe és amikor a film véget ér… úgy érzed, hiányoznak azok az emberek, akiket két órával korábban ismertél meg.”
„Cameron képes az életet átültetni a vászonra - mondja a főszereplő Orlando Bloom. - Olyan valóságos és emberi, amit csinál, hogy egyszerre a szívedbe mar és meg is nevettet.”

„Ez a film az életről szól - mondja Kirsten Dunst. - Nem csupán egy vígjáték vagy csupán egy dráma vagy csupán egy romantikus történet - hanem maga az élet. Az emberek közötti bensőséges pillanatokról szól. Sok különböző történet fonódik össze benne. Szerényen egyszerű és néha majdnem csak egy „szelet az életből” a maga teljes valójában. Ám ha figyelmesen hallgatod, észreveszed, hogy minden sornak és minden cselekedetnek jelentése van.”
1989-et írtunk, amikor Crowe a Mondhatsz akármit című filmmel bemutatkozott. A filmet csendben adták ki, és nem volt nagy visszhangja egészen addig, amíg Siskel and Ebert meg nem jelentetett róla egy dicsérő kritkát. Crowe édesapja éppen a családját látogatta meg Kentuckyban és a jó hírt is elújságolta nekik, amikor szívroham következtében váratlanul elhunyt. Az események nagyon megrázták a fiatal filmrendezőt és máig is érzi a hatásukat. Crowe minden forgatókönyve erősen személyes kötődésű. Az Elizabethtownnal édesapja emlékének adózik.
2002 nyarán, nem sokkal a Vanília égbolt (Vanilla Sky) bemutatója után Crowe Kentucky-ba kísérte feleségét, Nancy Wilson-t, aki rockzenekarával, a Heart-tal turnézott. A buszról elé táruló lélegzetelállítóan szép táj látványában édesapja temetése, azaz 1989 óta nem volt része. Ennyi inspiráció elegendő volt ahhoz, hogy egy ültő helyében megírja a forgatókönyv alapjául szolgáló történetet.
A filmben Drew éppen munkahelyi gondokkal küzd, amikor megtudja a hírt, hogy édesapja fél kontinenssel odébb meghalt. Édesanyja rábízza a feladatot, hogy utazzon el Kentuckyba, és hozza haza szerettük testét az oregonbeli Portlandbe. Drew ekkor fut össze azzal, akit Crowe a „szeretet hírnökének” nevez: Claire-rel, a légi utaskísérővel, aki küldetésének érzi, hogy segítsen a bajba jutott embereken.
„A film elején Drew munkahelyi gondjai nem igazi problémák, vagy legalábbis nem olyan létfontosságúak, mint amilyennek mindennapi bosszúságainkat hajlamosak vagyunk beállítani - mondja Crowe. - Aztán bekövetkezik a valódi tragédia, ami már tényleg végzetes. Drew édesapja halott, és Drew soha nem ismerte meg őt, amíg élt.
A film csaknem pontosan ugyanolyanra sikerült, mint amilyennek elképzeltem, amikor még csak egy ötlet volt. Valami véget ér az elején, és valami új kezdődik a végén… és remélem, hogy amikor az emberek kijönnek a moziból, egy pillanatra megállnak majd körülnézni és azt gondolják: „Hiányoznak azok az emberek…”.